33. fejezet

Meghoztam az új részt, ami egy gyors eszmefuttatás lett. Lényegében olvasható és lesz szerepe a további dogokban, de ez most nagyon spontán jött. Amint látjátok, van pár újítás. Az összes bejegyzésben máshogy rendeztem a szöveget és a képet, valahol még elcsúszik, de az kijavítom. Emellett kékesre váltottunk - köszönöm Noricii. Én imádom a kéket, és a fejlécet is, mégegyszer hatalmas köszönet. Utólag is bocsánat, ha valakinek nem tetszik a rész, de sok dolgom volt a bloggal a napokban. A díjat, amit újonnan kaptam pedig kitettem a Díjak oldalra, akiknek küldöm, azok úgyis kapnak majd üzenetet. Jó olvasást :) 

Összeköltözés és a menedzsment 

Nem szóltam az üzenetről senkinek. Tudtam, ha Leának szólók, Ő ráküld valakit Davidre, ha meg Harrynek, akkor meg egész délután a hisztijét és a fenyegetéseit hallgathatom – amihez pillanatnyilag semmi kedvem.

Tetszik London, nagyon szép város, legalábbis az eddigiek alapján az. Hazza talált magának házat, pedig már azt hittem, sosem végzünk majd. De hát Mr. Szupersztárnak nagyok az igényei, ugyebár, így elég nehéz megfelelni neki. Elég szép házat talált, amit kézpénzből ki is fizetett. Hát, akkor nyeltem egy nagyot. Éltemben nem volt még ennyi pénzem, mint neki. Pedig ez csak egy kis része abból, amilye van. Apukám mindig azt mondta, a tinikből lehet meggazdagodni – igaza volt.

Voltunk várost nézni, aztán visszamentünk Holmes Chapelbe. Fájó szívvel hagytam ott Londont, de úgy megszerettem ezalatt a két nap alatt a Styles családot, hogy valamelyest azért vártam, hogy visszaérjünk már.

Csak egy gond van: Harry nem akar itt maradni. Le akar cuccolni Londonba, mert Louis és El is a városban lesznek a hétvégén, és velük akar szórakozni. Én már beszéltem meg Elel egy lehetséges találkozót, de nem gondoltam volna, hogy ez még a hétvégén összejöhet. Örülök neki, mert nem volt eddig időn összeismerkedni, pedig sok jót hallottam már róla.

- Biztos, hogy elmenjünk? – kételkedtem, miközben a ruháimat pakoltam a nagy bőröndömbe. – Még csak most jöttünk.

- Biztos. Itt az esély, hogy megismerd Londont, mit kételkedsz? – kicsit meglepett, mert sosem beszélt még velem így. Laza próbált lenni, de nem igazán ment neki,

-  Harry, ez nem a te stílusod. – felkuncogtam, de Ő valószínűleg nem fogta az adást.

A bőröndöm behúzásával vacakoltam, de semmiképpen sem akartam segítséget kérni, gondoltam, majd egyedül megoldom. Nem sikerült, így muszáj volt megkérnem göndörkét, hogy segítsen. Nem sokra mentünk.

-   Ő kicsoda? – csempészett ki egy képet a ruháim közül.

-   Apukám. – válaszoltam. Gyorsan elvettem tőle a képet és zsebre tettem.

- Mi történt vele? – figyelmen kívül hagytam a kérdését. Örültem, hogy végre sikerült behúznom a csomagom zipzárját. De szomorú is voltam, mert apuról sosem beszéltem még senkinek sem, és ez a kép most előhozott rengeteg emléket és fájdalmas napot.

El is búcsúzkodtunk és felmentünk Londonba. Első nap várost néztünk. Már egy napja, hogy kaptam azt az üzenetet, de azóta sem válaszoltam. Kaptam még egyet is, de nem foglalkoztam vele. Ez zaklatásnak minősül, úgy tudom, de egyszer úgyis megunja majd, ismerem Davidet. Remélem, hogy békén fog hagyni, mert elvileg Ashel jár – aki mellesleg hajthatatlan.

Sokan megállítottak az utcán. Nem tudom ezt hogy lehet megszokni, de engem picit zavart. Beültünk este egy kis cukrászdába sütit enni, ahol szintén voltak rajongók. A nap nagy részében csak Hazzával foglalkoztak, így meglepett, hogy velem is szóba álltak.

- Tényleg összeköltöztök Harryvel? – sikított fel az egyik lány.

-  Nem. – kaptam fel a fejem. – Ezt hol olvastátok?

-  Egy csomó újságban ez van.

Elolvastam az újságokat. Honnan vesznek ilyeneket? Csak házat néztünk, Harrynek. Nem kettőnknek, neki. Istenem.

Ez volt mindkettőnk első estéje a londoni házban. Egész otthonos volt, engem még mindig lenyűgözött. Hatalmas.

-  Beszélhetnénk? -  tekintetemet elemeltem a kivilágított városról az angol fiúra.

-  Persze, mi történt?

- A menedzsment azt akarja, hogy szakítsunk..